|
|
|
|
|
|
|
Még több a(z) anekdoták közül:
|
| 1. | Kategória: Anekdoták | | A nyilas hatalomátvétel után Kellér Dezső munkaszolgálatosként lapátolt, talicskázott. Egyik társa elárulta a zsidógyűlölő őrparancsnoknak, hogy aki mellette lapátol, sok gyönyörűséges dalnak írta a szövegét. Az őrmesternek sehogy sem fért a fejébe a dolog. Szétvetett lábakkal megállt Kellér Dezső előtt, és nekiszegezte a kérdést:
- Igaz az, hogy maga írta azt a dalt, hogy: "Paplak mellett lakik a Katika"?
- Alázatosan jelentem őrmester úr, igaz.
- Aztán igaz, hogy maga írta a "Nem tudom az életemet hol rontottam el" című nótát is?
- Igenis őrmester úr.
- És azt is, hogy: "Szeretem a kertet, mely a házad körül virul"?
- Azt is őrmester úr - húzta ki magát büszkén Kellér.
- Hát nem találtak egy rendes keresztény embert, aki megírta volna ezeket a dalokat?
 küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 2. | Kategória: Anekdoták | | Enrico Caruso, a legendásan szép hangú olasz tenorista hosszas hányattatás, és eredménytelen próbálkozás után a milánói Scala színpadán "futott be". Bemutatkozását tapsorkánok kísérték, áradozó dicshimnuszok követték, egy csapásra világhírű lett. Az ünneplések lecsillapultával Caru-sóban feltámadt a vágy, hogy szülővárosában, számtalan balsikere színhelyén, Nápolyban is megismerkedjenek kibontakozott tehetségével. Hamarosan módot is talált a nápolyi vendégszereplésre. Ámde ez alkalommal is bebizonyosodott a régi mondás igazsága: senki sem lehet próféta a saját hazájában. Carusót pátriája igen hűvösen fogadta. A méltatlan bánásmód annyira elkeserítette a művészt, hogy bejelentett fellépéseit is lemondta, és sürgősen elutazott Ná-polyból. Távozásakor ezt mondta barátainak:
- Visszajövök még Nápolyba, mert az én drága szülővárosomat mindenekfölött szeretem. Azért térek vissza, hogy nápolyi makarónit ehessek. De istenúgyse, soha többé nem énekelek ebben a városban!
És ezt az úgynevezett "makaróni-esküt" holtáig megtartotta.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 3. | Kategória: Anekdoták | | Színhely: London. Nagy könyv- és kézirataukció. Az árverésen kalapács alá került Sztravinszkij egyik korai balettjának eredeti partitúrája is. Licitáló bőven akadt, ám egy kitartó alkusz minden áron meg akarta szerezni az anyagot. Mind feljebb licitált, egészen háromezer fontig, mire végre birtokába került a partitúra. Az újságírók körülvették a csekkjét kiállító új tulajdonost, s kérdésekkel ostromolták.
- Igor Sztravinszkij vagyok - mutatkozott be általános meglepetésre, majd így folytatta:
- Soha el nem tudtam képzelni, hogy valaha kétszer annyit fogok adni partitúrám kéziratáért, mint amennyit annak idején, az egész balettal kerestem.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 4. | Kategória: Anekdoták | | Ez is egy módja az egészségmegőrzésnek:
Neuburg városába érve egy osztrák nemes megszállott egy vendégfogadóban. Jól megvacso-rázott, majd vizet kért a kocsmáros lányától, hogy a borba keverje, mert másként a bor káros az egészségre.
- Nem szükséges uram - mondta a lány -, mert az apám tegnap két sajtárral is töltött a hordóba.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 5. | Kategória: Anekdoták | | G. B. Shaw egyszer gondolataiba merülve sétált az utcán, amikor egy ismerőse megszólította:
- Ó, Mr. Shaw, adok egy fontsterlinget azért, amire most gondol...
- Á, nem ér annyit - tiltakozott az író.
- Nem hiszem én! Hát mire gondolt?
- Önre.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 6. | Kategória: Anekdoták | | A lengyel származású világhírű karmesterhez, Leopold Stokowskihoz minden elhárító kísérlet ellenére befurakodott egy dúsgazdag nagyiparos felesége. Méghozzá nem is egyedül, hanem a divat és a kozmetika minden eszközével kiglancolt leányával.
- Maestro - kérlelte a dirigenst -, csak magában bízom. Hallgassa meg a leányomat, mindenki
azt mondja róla, hogy valóságos zongorazseni. Csak egy negyedórácskát szenteljen neki...
A negyedóra letelt - Stokowski örökkévalóságnak érezte. A leányka szép volt, gazdag, sőt fiatal volt - csak éppen zongorázni nem tudott. Stokowski kínosan dörzsölgette az állát.
- Asszonyom - szólt végül -, az ön kedves leánya nyilván igen jámbor lélek.
A mama csodálkozott.
- Jámbor...?
- Legalábbis a bemutatott darab előadása után annak kell tartanom, mert ami a legfeltűnőbb volt
játékában: zongorázás közben állandóan követte a Biblia tanítását...
- ???
- Ugyanis a jobb keze soha nem tudta, mit csinál a bal...
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 7. | Kategória: Anekdoták | | Makláry János egyszer meglátogatta kollegáját hétvégi tanyáján, de nem mert belépni a kapun, mert bent egy hatalmas kutya vicsorgott rá fenyegetően.
- Gyere csak nyugodtan - szólt ki a gazda.
- De itt ez a nagy kutya...
- Nem kell félned tőle, ki van herélve...
- Nem is attól félek, hogy megizél, hanem hogy megharap.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 8. | Kategória: Anekdoták | | A legtöbb adomát a "nagy nemzedék" színészeiről jegyezték fel:
Somlay Artúr fiatal korában sokat foglalkozott szociológiai tanulmányokkal. Egyszer szakszerű kiselőadást tartott Mály Gerőnek a tőke és a munka egymáshoz való viszonyáról. Mály azonban már az alapoknál elakadt, ezért érzékletesebb magyarázatra volt szükség.
- Nem tudod mi a tőke és a munka? - kérdezte Somlay türelmesen. - Hát mondjuk, kölcsön adsz nekem 20 pengőt. Ez a tőke. Aztán ugye vissza akarod tőlem szerezni. Ez a munka.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 9. | Kategória: Anekdoták | | Egy kolostor apácái küldöttséget menesztettek a pápához, hogy engedélyt szerezzenek a gyón-tatáshoz. Méltatlannak tartották, hogy gyarlóságaikat egy férfinak vallják be. Jobban szerettek volna a főnöknőjüknek gyónni. A pápa meghallgatta kérésüket, és adott nekik egy dobozt, mondván:
- Menjetek haza, vigyétek el ezt a dobozt, és holnap, ugyanígy bezárva hozzátok vissza.
Az apácák engedelmesen hazamentek. Otthon aztán elkezdték nézegetni, forgatni a dobozt, és - nem tudva legyőzni kíváncsiságukat - kinyitották. Nyomban egy madár repült ki belőle.
Másnap az apácák rettegve jelentették a pápának a balesetet. Az egyházfő azonban nem haragudott rájuk, csak mosolyogva megjegyezte:
- Így most megmutatkozott a gyarlóságotok. Ugyanígy tennétek a gyónással is. Nem tudnátok megőrizni a rátok bízott titkot, hanem továbbadnátok.
Ezért apácák ma sem gyóntathatnak.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 10. | Kategória: Anekdoták | | Most Charles Lindberghről fogok mesélni, akinek "repülő bolond" volt a beceneve. De nemcsak így becézték, hanem igazi bolondnak tartották. Még a legközelebbi hozzátartozói is, mert az volt a rögeszméje, hogy ő lesz az első ember, aki átrepüli az óceánt New Yorktól - Párizsig. Joggal tartották bolondnak, mert a rögeszméjén felül még szegény is volt, és amit mechanikusként megkeresett, azt saját kezűleg készített rozoga kis repülőgépére költötte, amelyet "Spirit of St. Louis"-nak nevezett el. Kinevették, amikor egy-két dollárért alkatrészeket vett a repülőgépéhez. De csendes bolondnak tartották, ezért senki sem bántotta. Aztán eljött a nagy nap. Elindult, és megérkezett Párizsba. Két tábla csokoládét vitt az útra, hátha megéhezik. És ajánlóleveleket, hogy kapjon szobát valamely párizsi szállodában. Nem tudta, hogy ha megérkezik világhírű lesz, és egész Párizs letérdel előtte, nem csak a szállodai portás.
Visszafelé már amerikai csatahajón utazott, és New Yorkban úgy fogadták, mint eddig még egyetlen fejedelmet sem. A lapok csak róla írtak, minden gyerek ismerte a fényképét. Ahogy meg-érkezett, máris kinevezték a légierő ezredesének, repülőtársaságok kapkodtak érte. Ömlött a konfetti az utcákon, de nemcsak Amerika, hanem az egész világ őt ünnepelte, mert akkor már nyilvánvaló volt, hogy közel hozta Amerikát Európához, és egyedül neki köszönhető, hogy hamarosan megindult a légiközlekedés a kontinensek között. Erről Lindbergh előtt még álmodni sem mertek az emberek. Hamarosan milliomos lett, mert mellékesen kapott kétmillió dollárt a We (Mi) című könyvéért, ami hazatérése után azonnal megjelent. Természetesen a könyvet nem maga Lindbergh írta, csak nevével fémjelezte, de ezen senki sem csodálkozott, mert akkortájt Amerikában nagyipar volt a "ghost writing", vagyis magyarul a szellemírás, ami annyit jelentett, hogy világhírességek számára egy írástudó fix összegért könyvet vagy cikket írt. Ebből ma sem is csinálnak titkot, hiszen még az elnökök "ghost writer"-ét is név szerint ismeri mindenki, akit ez érdekel.
Engem is lázba hozott a Lindbergh-ügy, és alig vártam, hogy személyesen megismerhessem a hőst. Erre hamarosan sor került, de én sajnos lekéstem a sajtótájékoztatót. Egyszerűen átaludtam a délelőtt 10 órától 11-ig adott interjút. Már jóval elmúlt tizenkét óra, mire megérkeztem a Statler Hotelba. Abban reménykedtem, hogy a nagy nemzeti hősnek valószínűleg fogalma sincs arról, hogy ki kicsoda, hiszen rövid idő alatt annyi emberrel találkozott, hogy nem is emlékezhet nevekre vagy arcokra. Pillanatok alatt kinyomoztam, hol van Lindbergh lakosztálya. Kopogtam. Valaki kinyitotta az ajtót, és szemtől szembe találtam magam Lindberghel. Elmondtam, mi járatban vagyok. Beengedett a szobájába. Fáradtnak, szomorúnak látszott, ahogy félig ült, félig feküdt a szálloda díványán, és minden érdeklődés nélkül nézett rám. Feltűnt nekem, hogy nemcsak kimerült, hanem határozottan bánatos, ami az adott körülmények között érthetetlen volt. Állapotát látva megkérdeztem:
- Miért ilyen szomorú?
Lindbergh felsóhajtott:
- Nem vagyok szomorú, hanem halálosan fáradt, és boldogtalan. A világhírt nem adják ingyen.
- Biztosan fárasztó ez a sok ünneplés?
- Nem arról van szó.
- Hanem?
- Hanem a nagybátyámról, McCormick-ról, a szenátorról. Gazdag, befolyásos ember, de minket mint szegény rokonokat mindig lenézett. Anyám tanítónő, apámat korán elvesztettem. Ez a nagybácsi nevezett el repülő bolondnak, és kinevetett, amikor tíz dollárt kértem tőle kölcsön:
- Csak nem képzeled, hogy segíteni foglak, és egy centtel is hozzájárulok a bolondériádhoz. Senki sem tudta átrepülni az óceánt, majd pont te leszel az a csodalény, akinek ez sikerül! Hülyeség. Ha rendszeresen dolgoznál, nem költenéd el minden pénzedet repülőgép-alkatrészekre, nem szorulnál másra.
- Kirúgott. Anyámmal szóba sem állt. És most, hogy egy csapásra világhírű lettem, ő nyüzsög, nyilatkozik, fürdik az én népszerűségemben. Azt híreszteli mindenfelé, hogy mindig is bízott bennem, és nagyban hozzájárult a sikereimhez. Most már az anyámmal is hajlandó szóba állni. Aljas gazember, zsugori disznó. Ez az én nagy bánatom.
Egyre jobban hegyeztem füleimet. Alig tudtam leplezni izgalmamat. Siettem haza, hogy meg-írjam ezt a beszélgetést. Miért bánatos Lindbergh? - ez volt a cikk címe. Megírtam magyarul a lapomnak, és angolul is a Detroit News-nak. Másnap minden valamire való újság átvette, és leközölte a cikkemet. Akkora volt a botrány, hogy a szenátor rögvest lemondott a posztjáról. Az önmagát adakozónak feltüntető nagybácsi pillanatok alatt közutálatnak örvendett. Én meg arra gondoltam: milyen fura az élet. Ha a kijelölt időben, pontosan odaérek a sajtóértekezletre, csak a szokásos közhelyeket írhattam volna meg, a szenátor nagybácsinak sem lett volna semmi baja.
küldés emailben |
adatlaphoz>
|
|
|
|
|
|
