|
|
|
|
|
| Kategória: | Anekdoták  | | Felvéve: | 2009-05-04 01:22:25 | | Megnézve: | 562 | | | | A vicc: | A magyar közönség körében is népszerű olasz színész, Alberto Sordi egy rendkívül ostobácska, de gyönyörű szép hölggyel csevegett. Illetve nem is annyira csevegett, mint inkább szelíden tűrte, hogy a hölgy csevegjen vele. A szépszájú butuska valahogyan észrevette, hogy a színész nem figyel a beszédére, s neheztelve megjegyezte:
- Hiszen maga ügyet sem vet arra, amit mondok...
- Asszonyom - védekezett Sordi - igaz, hogy nem hallgattam arra amit mond, de gyönyörködve bámulom, ahogy mondja! | | | |
 küldés emailben
 del.icio.us
 Digg
 Reddit
| |
|
Még több a(z) anekdoták közül:
|
| 1. | Kategória: Anekdoták | | - A feleségem a fehérbort szereti, én a vöröset. - sóhajtott egyszer Erich Kästner. - Ezért mindketten rosét iszunk. Ezt egyikük sem szereti. Ilyen a kompromisszum.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 2. | Kategória: Anekdoták | | Winston Churchill angol miniszterelnök, aki a II. világháború alatt vezette Nagy-Britanniát, egyszer a következő szavakkal korholta egy ismert újságírót:
- Már magukban sem bízhat az ember!
- Nem értem, sir... - hebegett az újságíró.
Churchill komótosan rágyújtott a szivarjára, pöfékelt egyet-kettőt, majd így válaszolt:
- Már két hete közöltem önnel bizalmasan valamit, és megkértem, hogy hétpecsétes titokként
kezelje. És maga, újságíró létére mind a mai napig egyetlen sort írt róla a lapjában...
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 3. | Kategória: Anekdoták | | Kezdő háziasszonyok gyakran követnek el hibákat. A gasztronómiában a józan ész, a logika nem mindig segít. A közismert filmszínésznőnk, Turay Ida menyecske korában nekiállt lágy tojást főzni. Egy erre a célra szolgáló gusztusos tojástartóban tálalta férjének, aki nyomban nekilátott, hogy feltörje.
- Szívecském! Ez a lágy tojás kemény! - állapította meg.
- Érthetetlen! - dünnyögte Turay. - Hisz több mint egy órán át főztem, hogy biztosan meg-lágyuljon.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 4. | Kategória: Anekdoták | | Most Charles Lindberghről fogok mesélni, akinek "repülő bolond" volt a beceneve. De nemcsak így becézték, hanem igazi bolondnak tartották. Még a legközelebbi hozzátartozói is, mert az volt a rögeszméje, hogy ő lesz az első ember, aki átrepüli az óceánt New Yorktól - Párizsig. Joggal tartották bolondnak, mert a rögeszméjén felül még szegény is volt, és amit mechanikusként megkeresett, azt saját kezűleg készített rozoga kis repülőgépére költötte, amelyet "Spirit of St. Louis"-nak nevezett el. Kinevették, amikor egy-két dollárért alkatrészeket vett a repülőgépéhez. De csendes bolondnak tartották, ezért senki sem bántotta. Aztán eljött a nagy nap. Elindult, és megérkezett Párizsba. Két tábla csokoládét vitt az útra, hátha megéhezik. És ajánlóleveleket, hogy kapjon szobát valamely párizsi szállodában. Nem tudta, hogy ha megérkezik világhírű lesz, és egész Párizs letérdel előtte, nem csak a szállodai portás.
Visszafelé már amerikai csatahajón utazott, és New Yorkban úgy fogadták, mint eddig még egyetlen fejedelmet sem. A lapok csak róla írtak, minden gyerek ismerte a fényképét. Ahogy meg-érkezett, máris kinevezték a légierő ezredesének, repülőtársaságok kapkodtak érte. Ömlött a konfetti az utcákon, de nemcsak Amerika, hanem az egész világ őt ünnepelte, mert akkor már nyilvánvaló volt, hogy közel hozta Amerikát Európához, és egyedül neki köszönhető, hogy hamarosan megindult a légiközlekedés a kontinensek között. Erről Lindbergh előtt még álmodni sem mertek az emberek. Hamarosan milliomos lett, mert mellékesen kapott kétmillió dollárt a We (Mi) című könyvéért, ami hazatérése után azonnal megjelent. Természetesen a könyvet nem maga Lindbergh írta, csak nevével fémjelezte, de ezen senki sem csodálkozott, mert akkortájt Amerikában nagyipar volt a "ghost writing", vagyis magyarul a szellemírás, ami annyit jelentett, hogy világhírességek számára egy írástudó fix összegért könyvet vagy cikket írt. Ebből ma sem is csinálnak titkot, hiszen még az elnökök "ghost writer"-ét is név szerint ismeri mindenki, akit ez érdekel.
Engem is lázba hozott a Lindbergh-ügy, és alig vártam, hogy személyesen megismerhessem a hőst. Erre hamarosan sor került, de én sajnos lekéstem a sajtótájékoztatót. Egyszerűen átaludtam a délelőtt 10 órától 11-ig adott interjút. Már jóval elmúlt tizenkét óra, mire megérkeztem a Statler Hotelba. Abban reménykedtem, hogy a nagy nemzeti hősnek valószínűleg fogalma sincs arról, hogy ki kicsoda, hiszen rövid idő alatt annyi emberrel találkozott, hogy nem is emlékezhet nevekre vagy arcokra. Pillanatok alatt kinyomoztam, hol van Lindbergh lakosztálya. Kopogtam. Valaki kinyitotta az ajtót, és szemtől szembe találtam magam Lindberghel. Elmondtam, mi járatban vagyok. Beengedett a szobájába. Fáradtnak, szomorúnak látszott, ahogy félig ült, félig feküdt a szálloda díványán, és minden érdeklődés nélkül nézett rám. Feltűnt nekem, hogy nemcsak kimerült, hanem határozottan bánatos, ami az adott körülmények között érthetetlen volt. Állapotát látva megkérdeztem:
- Miért ilyen szomorú?
Lindbergh felsóhajtott:
- Nem vagyok szomorú, hanem halálosan fáradt, és boldogtalan. A világhírt nem adják ingyen.
- Biztosan fárasztó ez a sok ünneplés?
- Nem arról van szó.
- Hanem?
- Hanem a nagybátyámról, McCormick-ról, a szenátorról. Gazdag, befolyásos ember, de minket mint szegény rokonokat mindig lenézett. Anyám tanítónő, apámat korán elvesztettem. Ez a nagybácsi nevezett el repülő bolondnak, és kinevetett, amikor tíz dollárt kértem tőle kölcsön:
- Csak nem képzeled, hogy segíteni foglak, és egy centtel is hozzájárulok a bolondériádhoz. Senki sem tudta átrepülni az óceánt, majd pont te leszel az a csodalény, akinek ez sikerül! Hülyeség. Ha rendszeresen dolgoznál, nem költenéd el minden pénzedet repülőgép-alkatrészekre, nem szorulnál másra.
- Kirúgott. Anyámmal szóba sem állt. És most, hogy egy csapásra világhírű lettem, ő nyüzsög, nyilatkozik, fürdik az én népszerűségemben. Azt híreszteli mindenfelé, hogy mindig is bízott bennem, és nagyban hozzájárult a sikereimhez. Most már az anyámmal is hajlandó szóba állni. Aljas gazember, zsugori disznó. Ez az én nagy bánatom.
Egyre jobban hegyeztem füleimet. Alig tudtam leplezni izgalmamat. Siettem haza, hogy meg-írjam ezt a beszélgetést. Miért bánatos Lindbergh? - ez volt a cikk címe. Megírtam magyarul a lapomnak, és angolul is a Detroit News-nak. Másnap minden valamire való újság átvette, és leközölte a cikkemet. Akkora volt a botrány, hogy a szenátor rögvest lemondott a posztjáról. Az önmagát adakozónak feltüntető nagybácsi pillanatok alatt közutálatnak örvendett. Én meg arra gondoltam: milyen fura az élet. Ha a kijelölt időben, pontosan odaérek a sajtóértekezletre, csak a szokásos közhelyeket írhattam volna meg, a szenátor nagybácsinak sem lett volna semmi baja.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 5. | Kategória: Anekdoták | | Mitől író az író?
Gádor Béla egy ízben a Rádió pagodájában ült egy sikeresnek éppen nem mondható szerző-társsal, akit annyira fellelkesített Gádornak egy al-dunai utazásról szóló remek, humorú írása, hogy maga is megtette ezt az utat. Az asztaltárs természetesen szóba hozta az utat, és némi keserűséggel így szólt Gádorhoz:
- Neked, Béla, vagy nagy szerencséd van, vagy valami különleges módszered, hogy olyan sok érdekes dolog történt veled az úton. Én ugyanis ugyanazt az utat tettem meg, és velem nem történt semmi.
Gádor így válaszolt:
- Elárulom neked a titkot, ha nem terjeszted. Hajolj közelebb, megsúgom.
A fiatalember várakozásteljesen hajolt Gádor felé, aki a fülébe suttogta:
- Velem sem történt semmi.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 6. | Kategória: Anekdoták | | Habsburg Ottó az Europarlament üléstermében rakosgatja a papírjait.
- A kollegái már mind a tévé előtt ülnek képviselő úr - mondja a titkára. - Osztrák-Magyar
futballmeccs van.
- Igazán! - csodálkozik a monarchia utolsó császárának fia. - Na, és ki ellen játszunk?
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 7. | Kategória: Anekdoták | | A földönkívüliek életet sem "fenékig tejföl". Nekik is vannak problémáik, esendő emberi meg-nyilvánulásaik. Egy kontakt, aki a "kis szürkékkel" áll kapcsolatban így számolt be a magánéletük-ről: Láttam, amint egy idősebb lény a gyermekei szobájába lépve hasra esett. A gyerekek jót nevettek rajta. Más alkalommal veszekedést hallottam. Egy "kis szürke" feleség ordított a férjével. Féltékeny volt rá a földi nők miatt, mert elrabolják, és közben tapogatják őket.
A vicces jelenetek, kínos incidensek tehát magasabb fejlettségi szinten is előfordulnak, de ezeket igyekeznek takargatni előlünk.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 8. | Kategória: Anekdoták | | Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette. A művész önérzetét sértette az ostoba bírálat, s így válaszolt:
- Ne tessék elfelejteni, hogy mindkét apostol az égben van, és arcuk a szégyentől ég, mert látják
milyen rosszul kormányozzák az egyházat.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 9. | Kategória: Anekdoták | | Nehezen kibontakozó tehetség:
Két újgazdag feleség beszélget. Így dicsekszik az egyik:
- Képzeld, vettünk a fiamnak egy szép, márkás zongorát.
- És tud már játszani rajta a gyerek?
- Persze, a tetején szokott gombfocizni.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 10. | Kategória: Anekdoták | | Henry Ford meglehetősen elfoglalt ember volt. Egyszer vele is riportot készített:
- Mi a véleménye a szerelemről?
- Ilyesmivel nem szoktam foglalkozni.
- Mi a véleménye a házasságról?
- Megnősültem.
- Szokott könyveket olvasni?
- Haszontalanságokra nincs időm.
- De úgy tudom, írt is egy könyvet az életéről.
- Nem én írtam. Csak engedélyeztem.
- Elolvasta?
- Még nem.
- Mennyire becsüli a vagyonát?
- Nem tudom. Nem számoltam.
küldés emailben |
adatlaphoz>
|
|
|
|
|
|
