|
|
|
|
|
|
|
Még több a(z) anekdoták közül:
|
| 1. | Kategória: Anekdoták | | Egy munkakerülő, léha fráterról beszélgettek egy baráti társaságban. Ugo Tognazzi, a híres olasz színész megkérdezte:
- És most miből él tulajdonképpen az illető?
- Jelenleg éppen, dolgozik valahol - közölte a társaság egyik jól informált tagja.
- Látjátok, megmondtam nektek - csattant fel Tognazzi. - Ez az alak pénzért mindenre képes!
 küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 2. | Kategória: Anekdoták | | Ez az adoma az 1920-as évekből, a régi uram-bátyám világból származik. Ekkoriban Budapestet a "tegeződés fővárosának" nevezték. Rózsahegyi Kálmán sétált a pesti Duna-korzón. Egyszer csak hozzá csatlakozott egy úriember.
- Szervusz, Kálmán!
- Szervusz!
- Elkísérhetlek?
- Természetesen.
Most már együtt sétáltak. Kisvártatva szembe jött velük egy másik úr, és a kalapját megemelve köszönt:
- Szervusztok!
- Szervusz! - fogadta a köszönését Rózsahegyi.
A művész kísérője megkérdezte:
- Mondd, Kálmán bátyám! Nem tudod ki volt ez az úr, aki ilyen kedvesen köszönt?
Mire Kálmán bácsi rezignáltan:
- Hogy őszinte legyek fiam, én még azt sem tudom, hogy te ki vagy?
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 3. | Kategória: Anekdoták | | Thomas Moore angol költő egy banketten összetalálkozott egy üresfejű "gentleman"-nel. Az úr, azért hogy feltűnést keltsen, az asztalon keresztül átkiabált a költőnek:
- Mondja, Mr. Moore, igaz, hogy az ön atyja szatócs volt?
- Igaz - felelte a költő.
- Hát akkor ön miért nem szatócs? - szellemeskedett a fiatalember.
Erre Moore végignézett rajta, és ezt kérdezte:
- Igaz, hogy az ön atyja úriember volt?
- De mennyire igaz! - húzta ki magát a pökhendi ficsúr.
- No, akkor ön miért nem úriember?
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 4. | Kategória: Anekdoták | | Sikereinek teljében Caruso tízezer líra honoráriumot kapott a berlini Operaháztól egyetlen fellépéséért.
- Ez a tízes szám jó kabala - mondta előadás után baráti körben az énekes. - Kerek tíz
esztendővel ezelőtt kezdtem énekelni Nápolyban, és pontosan tíz lírát kaptam esténként.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 5. | Kategória: Anekdoták | | Amerikából hazaköltözve Pesten is sok érdekes emberrel találkozott:
Kavargattam kitűnő feketémet kedvenc presszómban, amikor hirtelen illatos ujjak fogták be mindkét szemem:
- Na, ki vagyok?
- Nem tudom, ki vagy szép ismeretlen. - Elengedett, megfordultam.
- Marietta - susogta a nő, és rövidlátón összehúzta a szemét.
Világosság gyulladt fejemben.
- Persze, Marietta!
Ezer éve nem láttam, de emlékeztem a történetére. Akkoriban Budapest legkedveltebb lokáljának táncosnője volt. A lokáltulajdonos mutatta be Mariettát egy gazdag külföldinek, aki lelkesen udvarolni kezdett a lánynak. Három hét múlva, távozása előtti reggel a férfi átadott a lánynak egy ötvenezer márkás csekket. Marietta kinyitotta rövidlátó, szép szemét, s valami számolócédulát látott maga előtt. Azt hitte, hogy az előző esti mulatság számláját mutogatja neki a férfi, hogy milyen sokba került a búcsúest. Azon nyomban összegyűrte és mérgesen eldobta a cetlit. A férfi elszégyellte magát. Ő ezt a csodát, ezt a gyönyörűséget holmi pénzzel akarta kifizetni. Talán még nem késő... Megvárta míg a lány felöltözködött, majd elvitte reggelizni, s így szólt hozzá:
- Drága kislány, legyen a feleségem!
Most pedig itt állt előttem.
- És aztán mi történt, Marietta? - kérdeztem. - Addig emlékszem, hogy a német üzletember elvett, és aztán eltűntél Pestről.
- A házasságom után hónapokig nem tudtam magamhoz térni a csodálkozástól, hiszen én a kapcsolatunkat csupán futó kalandnak gondoltam. Csak sokkal később, véletlenül tudtam meg a csekk történetét, amikor Hans elmesélte a barátjának, hogyan dobtam a szemétbe szeme láttára ötvenezer márkát. Egyébként van egy lányom. Húszéves, és olyan szép, mint én voltam az ő korában. Kedves, jó gyerek, csak egy baja van: erősen rövidlátó...
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 6. | Kategória: Anekdoták | | Egy török kereskedő elvesztette erszényét, benne 200 arannyal. Ezért kikiáltó útján kihirdette, hogy az összeg felét a megtalálónak adja jutalomként. Az erszényt egy szegény ember találta meg. Mivel a Korán tolvajnak minősíti azt, aki a talált jószágot nem szolgáltatja vissza gazdájának, szólt a kikiáltónak, hogy az erszény nála van. Megörült a kereskedő a hírnek, és nyomban felkereste a szegény embert. De már bánta nagylelkű ajánlatát. Mivel igen csak kapzsi volt, egész úton azon járt az esze, hogy miként bújhatna ki az ígérete alól. Végül hazugsághoz folyamodott. Azt állította, hogy a 200 aranyon kívül egy értékes ékszer is volt az erszényben, s azt is visszakövetelte. A szegény ember a prófétát hívta tanúnak, hogy ékszer nem volt az erszényben. Elmentek a kádihoz, aki nem nevezte ugyan tolvajnak a szegény embert, de mivel úgy tűnt, hogy az ő gondatlanságából tűnt el az ékszer, úgy ítélkezett, hogy a 200 aranyat a kereskedő kárpótlásul teljes egészében megtarthatja.
A becsületes megtalálónak kitűzött jutalomtól megfosztott, és önérzetében sértett ember elment a nagyvezérhez, és elmesélte neki a történetet. A nagyvezér kihallgatta a kereskedőt is, aztán megkérdezte a kikiáltót, hogy mit hirdetett ki. A városi szolga elmondta, hogy ő csak 200 arany elvesztését tette közhírré. Erre a kereskedő azzal védekezett, hogy azért nem szólt az ékszerről, mert úgy gondolta, ha tudatlan ember kezébe kerül, hamar túlad rajta, nem ismerve igazi értékét. A szegény ember viszont váltig esküdözött, hogy csak aranyakat talált az erszényben. Ekkor a nagyvezér a kereskedőt is megeskette, aki továbbra is kitartott amellett, hogy ékszer is volt az erszényben. A nagyvezér gondolkodott egy darabig, majd a következő ítéletet hozta:
- Mivel a kereskedő olyan erszényt veszített el, amelyben a 200 aranyon kívül egy ékszer is volt, nyilvánvaló, hogy a szegény ember nem az ő erszényét találta meg. Ezért a kereskedő hirdesse ki újra, hogy mit veszített el, hátha akad valaki, aki megtalálja. A szegény ember pedig őrizze meg az általa talált erszényt, és ha negyven napig nem jelentkezik érte a gazdája, megtarthatja magának.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 7. | Kategória: Anekdoták | | Winston Churchill angol miniszterelnök, aki a II. világháború alatt vezette Nagy-Britanniát, egyszer a következő szavakkal korholta egy ismert újságírót:
- Már magukban sem bízhat az ember!
- Nem értem, sir... - hebegett az újságíró.
Churchill komótosan rágyújtott a szivarjára, pöfékelt egyet-kettőt, majd így válaszolt:
- Már két hete közöltem önnel bizalmasan valamit, és megkértem, hogy hétpecsétes titokként
kezelje. És maga, újságíró létére mind a mai napig egyetlen sort írt róla a lapjában...
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 8. | Kategória: Anekdoták | | Ha egy diplomata azt mondja: igen, az azt jelenti: talán. Ha azt mondja talán, az azt jelenti: nem. Ha azt mondja: nem, akkor az nem diplomata.
Ha egy úrinő azt mondja: nem, az azt jelenti: talán. Ha azt mondja: talán, az azt jelenti: igen. Ha azt mondja: igen, akkor az nem úrinő.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 9. | Kategória: Anekdoták | | Alfonz, Aragónia királya több udvaronca kíséretében ellátogatott egy ékszerészhez. Miután megtekintették a látnivalókat, kigyönyörködték magukat az ékszerekben, a későbbi vásárlás ígéretével távoztak. Alig léptek ki az üzletből, amikor a király után szaladt a kereskedő, és panaszkodott, hogy eltűnt a legértékesebb gyémántja. A király hogy mentse az udvar becsületét, visszafordult az üzletbe, és hozatott egy nagy tál korpát. Aztán megparancsolta mindegyik kísérőjének, hogy kezét ökölbe szorítva tegye a korpába, és nyitott tenyérrel húzza ki. Elsőnek maga a király járult a korpás edényhez. Miután mindenki sorra került, a korpát átszitálták, és megtalálták az elveszett gyémántot. Így senki sem keveredett gyanúba, senkinek sem veszett el a becsülete.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 10. | Kategória: Anekdoták | | Ki a borvirágot szereti, rossz ivó nem lehet!
küldés emailben |
adatlaphoz>
|
|
|
|
|
|
