|
|
|
|
|
|
|
Még több a(z) anekdoták közül:
|
| 1. | Kategória: Anekdoták | | Egy alkimista felkereste X. Leó pápát, és átadta neki az aranycsinálásról írt könyvét abban a reményben, hogy szép jutalomban részesül. A pápa meghagyta neki, hogy menjen vissza másnap. Az alkimista már azt hitte, hogy reményei valóra válnak, de másnap csak egy nagy, de üres erszényt kapott a szent atyától a következő szavak kíséretében:
- Neked fiam csak üres erszényre van szükséged, mert magad is tudsz aranyat csinálni.
 küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 2. | Kategória: Anekdoták | | Pályája elején Mark Twain még az Arizona Kickers című lap levelezési rovatát vezette. Egy napon a következő levelet kapta egy fiatal lánytól:
- "Mit tegyek, hogy ne piruljak el minduntalan? Gyakran előfordul, hogy csak üldögélek, gondolkodom, és máris lángba borul az arcom."
Mark Twain válasza így szólt.
- "Rendkívül egyszerű: gondoljon valami másra."
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 3. | Kategória: Anekdoták | | Kezdő háziasszonyok gyakran követnek el hibákat. A gasztronómiában a józan ész, a logika nem mindig segít. A közismert filmszínésznőnk, Turay Ida menyecske korában nekiállt lágy tojást főzni. Egy erre a célra szolgáló gusztusos tojástartóban tálalta férjének, aki nyomban nekilátott, hogy feltörje.
- Szívecském! Ez a lágy tojás kemény! - állapította meg.
- Érthetetlen! - dünnyögte Turay. - Hisz több mint egy órán át főztem, hogy biztosan meg-lágyuljon.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 4. | Kategória: Anekdoták | | Mátyás király egy szép napon kilovagolt a Dunakanyarba az udvarában lebzselő főurakkal. Az uralkodó gyönyörködött a szép tavaszi virágokban, s csodálta a selyemfelhőket fenn az égen. Hallgatta a pacsirták énekét, de az urak nem törődtek a természet szépségeivel. Egyre csak hízelegtek a királynak; birtokra, zsíros állásra fájt a foguk. Az egyik három falut akart, a másik erdőt, a harmadik meg kincstárnok szeretett volna lenni. Amint rótták a mezőt, Mátyás megpillantott egy öreg parasztot, aki éppen a kis földjét szántotta. Közelebb érve megismerte egyik katonáját, aki Hunyadi János vezérlete alatt a híres fekete seregben szolgált. Emlékezett csavaros eszére, bohókás csínytevéseire. Megszólította az öreg tréfacsinálót:
- Na jó öreg, mondd meg nékem: messzi van-e még a messzi?
- Hát felséges királyom, már csak az ökör szarváig - felelte a derék jobbágy.
- Hát aztán mennyi most a harminckettő?
- Bizony már csak tizenkettő.
- De azért még most is meg tudnál fejni három vén bakkecskét?
- Meg biz? én, felséges uram.
A király nevetve ment odább. Mikor aztán visszaértek a visegrádi várba, Mátyás király ezt mondta a három főúrnak:
- No jeles urak, ha azt akarjátok, hogy kívánságaitokat teljesítsem, fejtsétek meg az öreg parasztnak feltett három kérdésem, és a feleletek értelmét. Amíg ezt nem találjátok ki, látni sem akarlak benneteket.
A három főúr hiába törte a fejét, csak nem tudták megfejteni a talányos kérdések és válaszok titkát. Ezért úgy döntöttek, hogy felkeresik az öreg jobbágyot, és kifaggatják. Így is történt. Másnap suttyomban elmentek hozzá, és kérlelték, hogy ugyan árulja már el az első kérdés, és a rá adott válasz értelmét.
- Megfejtem én, de csak száz aranyért, - válaszolt az öreg.
Nem volt mit tenni, a kapzsi urak fizettek.
- Hát nagyságos uraim, amíg fiatal voltam, az volt a "messzi" a meddig elláttam a szemeimmel.
Most hogy megöregedtem, már csak az ökreim szarváig látok, tehát csak odáig van a messzi.
- Hát a másik kérdésre mi a válasz?
- Megmondom én azt is, de ennek már kétszáz arany az ára.
A főurak nagyon húzódoztak, de aztán csak leolvasták neki azt is.
- Az bizony azt jelenti, hogy valamikor harminckét fogam volt, de most már csak tizenkettő van
meg belőle.
Következett a harmadik kérdés és felelet, amit az öreg már csak háromszáz aranyért volt hajlandó elárulni. A főurak elszörnyülködtek, de némi tanakodás után végül mégis csak leszámlálták az öreg kérges tenyerébe a háromszáz aranyat. A jobbágy zsebre tette a pénzes zacskót, aztán kárörvendő mosollyal így szólt:
- Hát biz nagyságos uraim, úgy fejem meg a három vén bakkecskét, ahogy most kegyelmeteket
megfejtem.
A választ hallva a három főúr igen csak savanyu ábrázattal távozott. Szégyellték magukat, hogy a király így csúffá tette őket. Nem is mentek többé hozzá kunyerálni.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 5. | Kategória: Anekdoták | | Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
- Professzor úr, én önt eddig okos embernek tartottam. Ön viszont idiótának nevezett engem. Úgy látszik, mindketten tévedtünk.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 6. | Kategória: Anekdoták | | Egy fiatal nemes tisztséget akart szerezni magának XI. Lajos udvarában. Az udvaroncok hónapról hónapra hitegették, hogy a hőn óhajtott állást meg fogja kapni. Mikor végre a király elé került kiderült, hogy semmi esélye sincs az állás elnyerésére. Az uralkodó határozottan elutasította a kérését. Nagy meglepetésére az ifjú megköszönte a határozatot, és örömmel indult kifelé a trón-teremből. A király azt gondolta, hogy a kérelmező rosszul értette, amit mondott, és ezért olyan vidám. Ezért visszahívta az ifjút, és megkérdezte, hogy miért mondott köszönetet.
- Felséged jóakaratáért - hangzott a válasz. - Engem az udvaroncok két éven át hitegettek, felséged azonban egyenesen megmondta, hogy a hivatalt nem nyerhetem el, tehát nézhetek egyéb után. Így nem kell tovább vesztegetnem a drága az időt.
Az őszinte felelet megtetszett a királynak, és az udvarban marasztalta a fiatalembert.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 7. | Kategória: Anekdoták | | Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki. A síremlék felavatása során a még élő édesanyja keserű könnyekre fakadt:
"Ó, Robbie! Te egy darab kenyeret kértél tőlük, s ők egy darab követ adtak neked!"
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 8. | Kategória: Anekdoták | | Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben - legalábbis a kutyatörténelemben - egyedülálló dolgot művelt. Jenő bácsi hosszú ideig törzsvendég volt a háború előtti New York kávéházban, minden délben ott ebédelt. Megállapodott a főszakáccsal, hogy amíg ő ebédel, a kutya is megkapja a maga adagját, és ő ezért havonta bizonyos összeget fizet: Néhány napi idomítás után, amikor az író leült ebédelni, a kutya automatikusan ment a konyhára a maga kis ebédkéjét elfogyasztani. Néhány hét múltán Jenő bácsi összeveszett az egyik pincérrel, ezért kimaradt az étteremből, és ezt követően a közeli Kulacsba járt ebédelni, ahol a kutya ebédje ügyében ugyanúgy megállapodott a főszakáccsal. Két hónap múlva azonban Kálmán Jenőt megállította az utcán a New York főszakácsa, és rátámadt:
- Hallja, Jenő úr! Szép alak maga, két hónapja nem fizeti a kutya ebédjét.
Jenő csodálkozva válaszolt:
- De hiszen én már két hónapja nem járok magukhoz ebédelni.
- Az lehet, hogy maga nem jár - mondta erre a szakács -, de a kutya igen!
Kálmán Jenő azonnal rájött, mi történt. A haspók kutya, nem törődvén azzal, hogy gazdája kimaradt a New Yorkból, ott is megebédelt, hiszen ő nem veszett össze senkivel. Ez a kutya volt az első a világon, amelyik adósságot csinált. Mit mást tehetett volna a gazdája, rendezte a számláját.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 9. | Kategória: Anekdoták | | Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette. A művész önérzetét sértette az ostoba bírálat, s így válaszolt:
- Ne tessék elfelejteni, hogy mindkét apostol az égben van, és arcuk a szégyentől ég, mert látják
milyen rosszul kormányozzák az egyházat.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 10. | Kategória: Anekdoták | | Tristan Bernard az I. világháború előtti Franciaország ünnepelt színpadi szerzője volt. Ekkortájt a franciák a szellemi élet kiválóságait előszeretettel választották a Francia Akadémia tagjává. Nemcsak a tudósokat, a művészeket is. Bernard azonban kimaradt ebből az elismerésből, holott a közvélemény szerint őt is megillette volna ez a cím. Ezt bizonyítja, hogy egyszer egy párizsi polgár sétája közben megállította az utcán, és megkérdezte:
- Bernard úr! Ön miért nem tagja a Francia Akadémiának?
A színműíró egy pillanatra meglepődött az indiszkrét kérdésen, aztán így válaszolt:
- Azért uram, mert sokkal jobban szeretem, ha azt kérdik tőlem, hogy miért nem vagyok tagja az Akadémiának, mintha azt kérdeznék, hogy miért vagyok tagja?
küldés emailben |
adatlaphoz>
|
|
|
|
|
|
