|
|
|
|
|
| Kategória: | Anekdoták  | | Felvéve: | 2009-05-04 01:22:25 | | Megnézve: | 624 | | | | A vicc: | IV. Henrik francia király hosszasan beszélgetett az udvarába küldött spanyol követtel. Arról folyt a diskurzus, hogy valójában kik irányítják az országot: az uralkodó, vagy a tisztségviselők. Amikor a követ az uralkodó végső döntési lehetőségét említette, a király szellemes bemutatót tartott neki, hogy minek alapján kell felelős döntéseket hoznia. Először Villeroi-t hivatta, s így szólt hozzá:
- Kérem, nézze meg ezt az oszlopot, nemsokára kidől!
A miniszter rá sem nézett az oszlopra, hanem tüstént rendelkezett:
- Meg kell erősíteni, nyomban kiadom a parancsot.
Aztán a király Jeannin-t hivatta, és ugyanazt mondta neki, de más választ kapott:
- Elejét kell vennünk annak, hogy az oszlop kidőljön.
Végül hivatta Sully-t, aki ránézett az oszlopra, s így szólt:
- Ugyan hová gondol felséged! Mi már rég kidőltünk az élők sorából, amikor ez az oszlop még állni fog! | | | |
 küldés emailben
 del.icio.us
 Digg
 Reddit
| |
|
Még több a(z) anekdoták közül:
|
| 1. | Kategória: Anekdoták | | Giottót szinte soha nem hagyta el a tréfás kedve. Egy vasárnap barátaival templomba indult. Az egyik sikátorban szembe jöttek velük a közeli kolostor disznai. Az egyik megijedve nekirohant Giottónak. A festő elvágódott. Miután feltápászkodott és leporolta magát, nem szidalmazta a disznókat, hanem mosolyogva fordult társaihoz:
- Hát nincs igazuk? Életemben már sok ezer lírát kerestem a sörtéjükkel, de soha még egy tányér
levest sem adtam nekik!
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 2. | Kategória: Anekdoták | | Egyik hetilapunk szerkesztőségébe beállított egy lobogó hajú, szakállas ifjú.
- Költő vagyok - mondta illő szerénységgel. - Hoztam egy verset - és átnyújtotta az irodalmi
rovat szerkesztőjének, aki azonnal elolvasta a költeményt.
- Na, mit szól hozzá? - kérdezte a költő.
- Ez a vers olyan, mint egy ronda vőlegényjelölt.
- Hogyhogy?
- Mindjárt megmutatom. - A szerkesztő fogta a verset, és a papírkosár fölé tartva elengedte,
majd így szólt:
- Úgy, hogy kosarat kap...
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 3. | Kategória: Anekdoták | | Mozart mindössze tízesztendős volt, amikor diadalmas európai zongorakörútjáról visszatért Salzburgba. Egy salzburgi főúr, aki sokat hallott a gyermek művész német fejedelemségekben, Franciaországban, Angliában, Belgiumban elért sikereiről, nem tudta, hogy szólítsa meg a fiúcskát. Úgy érezte, hogy letegezni már nem lehet, viszont a közhasználatú "kegyed" megszólítás sehogy sem illett az apró emberkéhez. Igyekezett tehát úgy megkerülni a dolgot, ahogy ma is tesszük, ha nem tudjuk biztosan tegező vagy magázó viszonyban vagyunk-e társalgó-partne-rünkkel. Többes számot használt, ilyenformán:
- Hallom, hogy voltunk Franciaországban és Angliában; mesélték, hogy fogadtak bennünket az
udvarnál; jártunk Antwerpenben, Rotterdamban is...
A kis Wolfgang gyerek álmélkodva nézte a "bácsit".
- Érdekes - rázta a fejét. - Én egyáltalán nem emlékszem, hogy mi ezeken a helyeken egyetlen
egyszer is találkoztunk volna egymással...
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 4. | Kategória: Anekdoták | | Nehezen kibontakozó tehetség:
Két újgazdag feleség beszélget. Így dicsekszik az egyik:
- Képzeld, vettünk a fiamnak egy szép, márkás zongorát.
- És tud már játszani rajta a gyerek?
- Persze, a tetején szokott gombfocizni.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 5. | Kategória: Anekdoták | | A nyilas hatalomátvétel után Kellér Dezső munkaszolgálatosként lapátolt, talicskázott. Egyik társa elárulta a zsidógyűlölő őrparancsnoknak, hogy aki mellette lapátol, sok gyönyörűséges dalnak írta a szövegét. Az őrmesternek sehogy sem fért a fejébe a dolog. Szétvetett lábakkal megállt Kellér Dezső előtt, és nekiszegezte a kérdést:
- Igaz az, hogy maga írta azt a dalt, hogy: "Paplak mellett lakik a Katika"?
- Alázatosan jelentem őrmester úr, igaz.
- Aztán igaz, hogy maga írta a "Nem tudom az életemet hol rontottam el" című nótát is?
- Igenis őrmester úr.
- És azt is, hogy: "Szeretem a kertet, mely a házad körül virul"?
- Azt is őrmester úr - húzta ki magát büszkén Kellér.
- Hát nem találtak egy rendes keresztény embert, aki megírta volna ezeket a dalokat?
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 6. | Kategória: Anekdoták | | A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a "Három testőr" és a "Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált. Amikor az ifjú Dumas a Kaméliás hölgyet megjelentette, a könyv egyszeriben oly átütő sikert aratott, hogy az író, barátai rábeszélésére színdarab formájában is megírta. Egy kitűnő párizsi színház vette meg a darabot, és a mű ebben a formájában is folytatta diadalútját. Mindjárt a bemutatón meghódította Párizs színházlátogató közönségét. A bemutatón természetesen jelen volt a büszke apa is, és az első felvonás utáni szünetben boldogan vegyült el a közönség közé, hogy fia diadalát élvezze. Egyszer csak elébe állt egy elegánsan öltözött polgár a nejével együtt, megragadta az öreg Dumas kezét, és lelkesen így kiáltott fel:
- Mester! Köszönjük önnek ezt a művet, talán még életben ily csodásat nem. írt. Gratulálok az
írók fejedelmének!
Dumas végighallgatta a dicsérő szavakat, majd elengedve a fellelkesült újgazdag párnás kezét, szerényen így szólt:
- Köszönöm a gratulációt uram, de meg kell vallanom, hogy az csupán fele részben illet meg
engem. Én ugyanis nem a darabot alkottam, csak a szerzőt!
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 7. | Kategória: Anekdoták | | Niels Bohr, a Nobel-díjas fizikus egyetemista korában a főiskolai csapat kapuját védte. Egyik professzora csodálkozva látta, hogy a kapus egy nyúllábat vitt magával a pályára.
- Ezt nem értem - mondta. - Ön tudós ember létére hisz abban, hogy az ilyesmi szerencsét hoz?
- Természetesen nem hiszek benne - mondta Bohr. - De azt állítják, hogy akkor is szerencsét hoz.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 8. | Kategória: Anekdoták | | Hildesheimben Till Eulenspiegel felkereste a lókupecet, és kiválasztott egy lovat. Aztán megkérdezte az árát. Mikor meghallotta, hogy 24 dukátot kell fizetnie érte, így szólt:
- Barátom, egyezzünk meg: kifizetek 12 dukátot, a többivel adós maradok.
Ebben megegyeztek. Teltek a hetek, a hónapok, és mivel Till Eulenspiegel nem vitte el a pénzt, a lókupec kérdőre vonta, miért nem fizet. Meglepő választ kapott:
- Barátom, nem tartozom semmivel.
- Hogyan? - kérdezte meglepődve a kupec. - Hiszen csak 12 dukátot fizettél.
- Igen, de ne feledd, hogy abban egyeztünk meg: a többivel adós maradok!
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 9. | Kategória: Anekdoták | | A magyar jakobinusokat kivégeztető I. Ferenc császár egy nagy adó kivetése után kérdezi a kancellárjától:
- Mit csinálnak a magyarok ?
- Esznek, isznak, dáridóznak - válaszol a kancellár.
- Akkor hát nincs semmi baj! - nyugszik bele a császár, és újabb adót rak a magyar nemzet
vállaira.
Az új adó kivetése után megint csak a kancellárhoz fordul:
- Nos, mit csinálnak a magyarok?
- Szónokolnak, protestálnak! - jelenti a kancellár.
- Se baj, hadd dörögjék ki magukat - jegyzi meg az uralkodó, s még egyet csavarint az
adóprésen.
Egy idő múlva ismét kérdi:
- Hát most mit csinálnak a magyarok?
- Hallgatnak és isznak! - hangzik a jelentés.
- Most már baj van - kiált fel az uralkodó. - Akkor valamit engedni kell a magyarnak.
S csakugyan 1824-ben, tizenhárom évi önkényuralom után összehívta a magyar országgyűlést. Ez volt az a szelep, melynek megnyitása aztán az 1848-as forradalomhoz és szabadságharchoz vezetett.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 10. | Kategória: Anekdoták | | Szókratészt tartották az ókor legbölcsebb emberének. A sorsa azonban nem volt irigylésre méltó. Önként vállalt szegénysége egy házsártos feleséggel párosult, aki pokollá tette az életét. Amikor a mestert meglátogatták a barátai, Xantippe velük is elkezdett kiabálni, majd fogta az éjjeli edényt, és tartalmát Szókratész fejére borította. Most láthatjátok - fejtette ki a bölcs filozófus - hogy a mennydörgésre mindig záporeső következik.
küldés emailben |
adatlaphoz>
|
|
|
|
|
|
