|
|
|
|
|
|
|
Még több a(z) humoreszkek közül:
|
| 1. | Kategória: Humoreszkek | | - Anyu! Nem tudnál a konyhában vasalni?
- Miért, kislányom?
- Mert zavar, hogy te dolgozol, miközben én a tévét nézem.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 2. | Kategória: Humoreszkek | | A meggazdagodás titka:
János gazda elmegy Kohnhoz, aki kölcsönügyletekkel foglakozik. Kölcsönkér ezer forintot azzal, hogy aratás után duplán adja vissza. Addig otthagyja a fejszéjét zálogba. Már búcsúzkodnak, amikor azt mondja Kohn:
- Várj csak János! Az jutott az eszembe, hogy aratás után igen nehezen tudod majd előteremteni azt a kétezer forintot. Nem lenne jobb, ha a felét most rögtön megadnád? Úgy könnyebb neked is...
János megérti, igazat ad, és visszaadja az ezrest. Hazafelé menet erősen töpreng:
- Milyen furcsa ez! Az ezres elment, a fejsze elment, ráadásul tartozom is ezer forinttal, mégis
minden stimmel.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 3. | Kategória: Humoreszkek | | Kohn és Grün kivándoroltak Amerikába, hogy meggazdagodjanak. A dolog nem jött be, ezért New York-ban állnak az utcán, üres zsebbel. A közeli templom falán hirtelen meglátnak egy hirdetést, mely szerint, aki megkeresztelkedik, kap ötven dollárt. Grün elhatározza, hogy bemegy, és feladja a vallását. Kohn odakint vár. Eltelik egy óra, kettő. Végre kijön Grün a katolikus templom¬ból.
- Na, mi volt? - kérdi Kohn.
- Ez egy nagyon szép templom, tele freskókkal. Bementem, odajött egy kedves, intelligens pap,
elbeszélgettünk, aztán megkeresztelkedtem.
- Na, és az 50 dollár?
- Látod, Kohn, ezt nem bírjuk mi keresztények, bennetek zsidókban.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 4. | Kategória: Humoreszkek | | A Moniteur című francia lapból vett idézetek ma is tanulságos példával szolgálnak a független sajtóról. Az egykori napilap rövid hírekben számolt be arról az esetről, miszerint bizonyos Bonaparte Napóleon elhagyta Elba szigetét, hogy visszatérjen Franciaországba. A hírek a megjelenés sor¬rendjében így hangzottak:
1. "A száműzött gonosztevő megszökött Elba szigetéről."
2. "A korzikai farkas Cap Juan-nál partra szállt."
3. "A nyomorult kalandor immár Gap mellett mutatkozik. Csapataink minden oldalról útban vannak
ellene. Bekerítése bizonyos.
4. "A zsarnok Lyonba érkezett, Láttára rémülettől dermed a nép."
5. "A bitorló hatvan órányira közelítette meg a fővárost, hallatlan vakmerőséggel."
6. "Bonaparte hatalmas léptekkel közelít Párizs felé."
7. "Napóleon Párizs közelében van."
8. "A császár Fontainebleau-ba érkezett."
9. "Ő császári felsége tegnap este tartotta bevonulását a Tuileriák-ba. Párizs hangos volt az
örömujjongástól."
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 5. | Kategória: Humoreszkek | | Még a XIX. század elején, a párbajozó időkben Kohn se szó, se beszéd kidobta az őt meg-látogató Grünt. Kohn az utcán öklét rázva kiabálta:
- Provokálni fogom ezt a bitangot. Vagy ő lő le engem, vagy én őt, de egy gazemberrel
mindenképpen kevesebb lesz a világon.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 6. | Kategória: Humoreszkek | | A II. világháború idején az ötéves Pistike apjával a földgömböt forgatja. Ide-oda pörgeti, majd megkérdezi:
- Apu, mi ez a sok rózsaszín?
- Anglia és gyarmatai.
- És mi ez a nagy kék?
- A Szovjetunió.
- És mi ez a pici barna?
- Németország.
Pistike eltűnődik, majd azt kérdi:
- Mondd apu, a Hitler bácsinak nincs térképe?
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 7. | Kategória: Humoreszkek | | Angyalai jelentik az úrnak, hogy van egy ember a Földön, aki azt állítja magáról, hogy ő az Isten. A Mindenható hívatja Ceausescut.
- Ki vagy te?
- Én vagyok az Isten.
Szemrehányóan mondja az Úr:
- Én teremtettem az eget, a földet, csak nem tagadod?
- S előtte mi volt? - kérdez vissza Ceausescu.
- Káosz.
- Na látod, azt teremtettem én...
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 8. | Kategória: Humoreszkek | | Miután egy túl éber szovjet vadászpilóta lelőtt egy dél-koreai utasszállító repülőgépet, ez a vicc járta:
A kis Szergej édesapját kérleli:
- Vegyél nekem egy repülőgépet!
- Nem veszek! Majd lősz magadnak, ha nagy leszel.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 9. | Kategória: Humoreszkek | | Egyszer egy újságíró az Amerikában élő atomtudósokat faggatta a magyar "titokról":
- Mi a titka annak, hogy a magyarok között oly sok világhírű tudós található.
Egyikük ezt válaszolta:
- Időben kell elmenni? (Magyarországról)
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 10. | Kategória: Humoreszkek | | 1944-ben egy nyilaskeresztes tiszt belép a körúti kávéházba, és így szól a pincérhez:
- Hozzon nekem egy kávét sok habbal, de olyan csészében, amelyikből zsidó még nem ivott.
Erre a pincér odaszól a pultosnak:
- Töltsön az úrnak a köpőcsészébe egy langyos kávét nagyon sok habbal!
küldés emailben |
adatlaphoz>
|
|
|
|
|
|