|
|
|
|
|
| Kategória: | Humoreszkek  | | Felvéve: | 2009-05-04 01:18:36 | | Megnézve: | 297 | | | | A vicc: | Találékony ifjak sok mindennel próbálkoztak már, hogy mentesítsék magukat a katonai szolgálat alól, vagy ha már besorozták őket, leszereltessék magukat. Ennek egyik módja, hogy elmebetegként viselkednek. Ezt tette egy magyar legény is az I. világháború alatt, a frontra készülő században. Parancsnoka ezt a jelentést küldte róla felettesének:
- Ha a gyakorlótéren vagyunk, folyton a földet kémleli, nem hever-e valahol egy darab papír! S amint a legkisebb cédulafoszlányt meglátja, minden óvatosságnak fittyet hányva kilép a sorból, otthagyja a lőállást, és felveszi, nézegeti. Miután szemügyre vette, síri hangon megszólal, hogy: "ez nem az", s visszateszi. Így megy ez napestig. Más szavát, mint "ez nem az" még nem is hallották.
A jelentés megteszi a hatását. A legény orvosi bizottság elé kerül, ahol igazán elemében érzi magát. Tigrisugrással nekilendül a bizottság asztalának, megmarkolja az ott heverő iratcsomót, és egyenként szemügyre véve elkezdi a lapokat a földre szórni. Közben csóválja a fejét: "ez nem az, ez sem az!" Aztán talál egy másik papírt az asztalon, elolvassa, és most is csak annyit mond, hogy: "ez sem az". Erre kiküldik a teremből, és fejüket összedugva tanakodnak a bizottság tagjai. Végül az ezredorvos javaslatára adnak neki egy írást, hogy frontszolgálatra alkalmatlan, menjen az ördögbe. A legény ezt a papírt is gondosan megnézi, aztán zsebre vágja, és bólint:
- Ez az! | | | |
küldés emailben
del.icio.us
Digg
Reddit
| | |
Még több a(z) humoreszkek közül:
|
| 1. | Kategória: Humoreszkek | | A német megszállás után még cifrább lett a helyzet. Ezt tükrözték az utcák nevei is, amelyet a következő viccváltozat örökített meg:
1952-ben Józsi bácsi felutazik Budapestre, de mivel utoljára 1944-ben járt ott, nehezen tud eligazodni. Gondol egyet, és megszólít egy járókelőt:
- Tessék mondani, merre van a Horthy Miklós utca?
- Jaj, bácsika, ne mondjon ilyet, mert rögtön elviszik! - válaszolja a járókelő. - Horthy Miklós
utca már nincsen! Helyette Vlagyimir Iljics Lenin utca van.
Józsi bácsi elballag, majd megkérdezi a következő embert:
- Tessék mondani, merre van a Mussolini tér?
- Hallgasson, mert csúnyán megütheti a bokáját! - hördül fel a kérdezett. - Már nincs Mussolini
tér, Moszkva tér van helyette.
Józsi bácsi elcsodálkozik, majd megy tovább, és megint megszólít valakit:
- Tessék mondani, merre van az Adolf Hitler utca?
- Megőrült, öreg? - sápad el a járókelő - Már nincsen Adolf Hitler utca, helyette Vörös
Hadsereg utca van.
Józsi bácsi teljesen összezavarodik. Továbbmenve elérkezik a Dunához, és szomorúan leül az egyik lépcsőre. Arra megy egy rendőr, és megkérdezi:
- Mit csinál itt, bácsika?
- Nézem a Volgát! - válaszolja szomorúan az öreg.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 2. | Kategória: Humoreszkek | | A szegény zsidó asszony elmegy a rabbihoz:
- Rabbi adj tanácsot! Férjhez kellene adnom a lányomat, de nincs pénzem. Mit tegyek?
Kérjetek kölcsön elegáns ruhákat, ékszereket, s így felöltözve utazatok fel a fővárosba. Ott men¬jetek be egy elegáns ékszerboltba. Nézelődés és válogatás közben tegyetek úgy, mintha valamit zsebre vágnátok, és siessetek ki az üzletből. A főnök utánatok rohan majd, és rendőrt hív. Meg¬motoztat benneteket, de persze nem talál semmit. Most következel te! Felháborodottan tiltakozol, bírósággal fenyegetőzöl. Az ékszerész, hogy elkerülje a botrányt fizetni fog, amennyit kérsz! Minden úgy történt, ahogy a rabbi jósolta.
Híre ment a furfangos tanácsnak a faluban. Nemsokára felkereste a rabbit egy másik szegény asszony:
- Nekem is van egy lányom, nekem sincs pénzem a kiházasítására. Mit tanácsolsz?
- Te is utazz fel a fővárosba a lányoddal, szépen kiöltözve. Menjetek be ugyanahhoz az éksze-részhez. De ti ne imitáljátok a lopást, hanem valóban hozzatok el egy értékes ékszert...
Az asszony és a lánya úgy tettek, ahogy a rabbi kitanította őket. Zsebre vágtak egy drága gyöngy¬sort, és kisiettek a boltból. A segéd utánuk akart rohanni, de a főnök visszafogta:
- Kétszer nem dőlök be ugyanannak a trükknek. Hagyd őket futni!
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 3. | Kategória: Humoreszkek | | A plagizálás egyidős az írással, a nyomtatott könyvek, újságok megjelenésével. Két hírlapíró beszélget a kávéházban:
- Láttad az új lap szerkesztőségét?
- Láttam.
- Ugye nagyszerűen van felszerelve?
- Már hogy volna? - tiltakozik a másik. - Én az egész szerkesztőségben csak egy nagy ollót
láttam.
- Na és az nem elég?
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 4. | Kategória: Humoreszkek | | Sztálin halála után a magyar intézményekben, üzemekben úgy gyászoltak, hogy a díszteremben dobogóra állítottak egy fekete drapériával bevont asztalt, rá a gyászszalaggal körbevett Sztálin-képet, és a dolgozók a kép előtt rótták le kegyeletüket. A tiszteletadásra kirendeltek között Kohn bá¬csi is sorba áll. Mögötte a párttitkár. Látja ám a párttitkár, hogy Kohn bácsi nagyon reszket. Azt hiszi a "nagy vezető" halála viselte így meg, ezért bíztatóan súgja neki:
- Ne féljen Kohn elvtárs! Sztálin elvtárs meghalt, de a szelleme örökké élni fog!
Kohn bácsi csöndesen mormolja maga elé:
- Hiszen éppen ettől félek.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 5. | Kategória: Humoreszkek | | Kovács alaposan elnáspángolja kisfiát. Pistike ordítva kérdi:
- Miért versz engem?
- Mert bölcs Salamon megmondta, aki a gyerekét szereti, megveri.
- Igen - bőg tovább Pistike -, de ezt biztosan nem gyerekkorában mondta.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 6. | Kategória: Humoreszkek | | Az okos szerkesztő kétféle kéziratot utasít el: A túl rosszat és a túl jót.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 7. | Kategória: Humoreszkek | | A professzor büntetőjog-elméletből vizsgáztat. Felteszi az első kérdést:
- Tulajdonképpen mi a csalás?
- A csalás az lenne, ha ön engem megbuktatna!
A professzor elképed.
- Hogyan?
- Mert a büntetőjog szerint csalást követ el az, aki egy másik ember tudatlanságát kihasználja, kiaknázza, s neki kárt okoz!
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 8. | Kategória: Humoreszkek | | Párttaggyűlést tartanak az állatok. A fegyelmi bizottság elnöke előterjeszt három kizárási javaslatot.
- Szerintem a zsiráfot ki kell zárni a pártból, mert túlságosan nagyra törő; az elefántot, mivel meglehetősen lomha és lusta; valamint a szamarat, mert nagyon buta.
Hosszú órákon át tárgyalják az ügyet, és végül megváltoztatják a fegyelmi bizottság döntését. A taggyűlés álláspontja szerint a zsiráf azért maradjon tagja a pártnak, mert széles látókörű, az elefánt pedig azért, mert erős.
- És a szamár? - kérdezi a nyúl.
- Olyannak is kell lenni, akit iskolára küldhetünk...
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 9. | Kategória: Humoreszkek | | Kovácsnak igencsak rossz véleménye van az orvosokról, de most annyira rosszul érzi magát, hogy elmegy a háziorvosához. Az megvizsgálja, és felír neki egy gyógyszert. A barátja elkíséri a patikába is, ahol Kovács kiváltja a receptet, majd az orvosságot eldobja. Szabó csodálkozva kérdi, miért tette.
- Nézd, én elmentem az orvoshoz - feleli Kovács -, mert az orvosnak is élni kell. Kiváltottam a gyógyszert, mert a patikusnak is élni kell. Aztán eldobtam..., elvégre nekem is élnem kell.
küldés emailben |
adatlaphoz>
| | 10. | Kategória: Humoreszkek | | Az Úr nem elégszik meg az angyalaitól kapott értesülésekkel, és elhatározza, hogy maga jár utána a dolgoknak. Úgyis régen látta a Földet, ideje ismét ellátogatni az emberek közé. Először a washingtoni Fehér Ház felé tart, ahol egy lépcsőn üldögélő, gondokba merült emberel találkozik. Megszólítja, és hamarosan kiderül, hogy a férfi az USA elnöke.
- Hát miért búsulsz itt, fiam?
- Hogyne búsulnék Atyám, hiszen Kínának több a lakosa, a Szovjetuniónak nagyobb a területe, tőlük féltem a népemet.
- Ne félj semmit! Gondolj arra, hogy ti sokkal, de sokkal gazdagabbak vagytok, és azok is maradtok.
Az elnök láthatólag megvigasztalódik, az Úr pedig tovább vándorol. Felkeresi Pekinget. Az elnöki palota lépcsőjén szintén egy gondokba merült embert talál. Hamarosan kiderül, hogy ő a kínai elnök. Az Úr tőle is megkérdezi:
- Miért bánkódsz fiam? Hátha segíthetek!
- Ezen úgy sem tudsz. Az a gondom, hogy az USA gazdagabb, és a Szovjetuniónak nagyobb a területe, mint Kínáé. Tartok is tőlük.
- Ezért ugyan nem kell búsulnod, hiszen ti többen vagytok, mint a másik kettő együttvéve.
A kínai elnök is láthatólag megnyugszik, és az Úr folytatja vándorútját. A moszkvai Kreml lépcsőjén az előzőekhez hasonló jelenet fogadja, ott is az elnökkel van dolga. Újra csak megkérdi:
- Miért vagy olyan nagy gondban. Ti ugyan nem hisztek a létezésemben, de azért segíthetek?
- Hogyne lennék gondban, amikor az USA gazdagabb, Kína pedig népesebb a Szovjetuniónál.
- Hát ezért igazán nem kell búsulnod. A te hazád a legnagyobb a világon!
Az elnök láthatóan megnyugszik. Az Úr végül felkeresi hazánkat. A Parlament lépcsőjén itt is egy búslakodó férfi fogadja. Hamarosan kiderül, hogy ő az államelnök. Ez egyszer az Úr nem szól egy szót sem, letelepedik mellé, és azóta is együtt sírnak.
küldés emailben |
adatlaphoz>
|
|
|
|
|
|