|
|
|
|
|
Anekdoták
|
| 136. | Kategória: Anekdoták | | Szily Nóra közismert televíziós műsorvezető óvodás korában világgá akart menni. Anyukája batyut kötött a hátára, és sarkig tárta előtte az ajtót. A kislány pár perc múlva visszafordult, becsöngetett az ajtón, és csak annyit mondott édesanyjának: "Nem tudom, hogy merre van a világ!"
 küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 137. | Kategória: Anekdoták | | Színhely: London. Nagy könyv- és kézirataukció. Az árverésen kalapács alá került Sztravinszkij egyik korai balettjának eredeti partitúrája is. Licitáló bőven akadt, ám egy kitartó alkusz minden áron meg akarta szerezni az anyagot. Mind feljebb licitált, egészen háromezer fontig, mire végre birtokába került a partitúra. Az újságírók körülvették a csekkjét kiállító új tulajdonost, s kérdésekkel ostromolták.
- Igor Sztravinszkij vagyok - mutatkozott be általános meglepetésre, majd így folytatta:
- Soha el nem tudtam képzelni, hogy valaha kétszer annyit fogok adni partitúrám kéziratáért, mint amennyit annak idején, az egész balettal kerestem.
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 138. | Kategória: Anekdoták | | Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt neki egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában. Egy éjjel Szomory hazatért és a másnapi határidő közeledte miatt azonnal íróasztalához sietett, hogy megírjon egy cikket a mindig előre odakészített óriási árkus papírosra. Amint azonban tekintete az asztalra tévedt, homloka elfelhősödött. Az íróasztalon ugyanis összegömbölyödve aludt a macska, éppen a papíroson. Szomorynak nem volt szíve felkelteni az édesdeden szunyókáló állatot. Így hát nem tehetett mást, lábujjhegyen odament az íróasztalhoz, fogta a tollat, bemártotta a tintába, és körülírta a macskát.
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 139. | Kategória: Anekdoták | | Szókratészt tartották az ókor legbölcsebb emberének. A sorsa azonban nem volt irigylésre méltó. Önként vállalt szegénysége egy házsártos feleséggel párosult, aki pokollá tette az életét. Amikor a mestert meglátogatták a barátai, Xantippe velük is elkezdett kiabálni, majd fogta az éjjeli edényt, és tartalmát Szókratész fejére borította. Most láthatjátok - fejtette ki a bölcs filozófus - hogy a mennydörgésre mindig záporeső következik.
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 140. | Kategória: Anekdoták | | Teller Edétől, a hidrogénbomba atyjától származik ez az aforizma:
- A pesszimista olyan ember, akinek mindig igaza van, de soha sincs öröme benne.
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 141. | Kategória: Anekdoták | | Thomas Moore angol költő egy banketten összetalálkozott egy üresfejű "gentleman"-nel. Az úr, azért hogy feltűnést keltsen, az asztalon keresztül átkiabált a költőnek:
- Mondja, Mr. Moore, igaz, hogy az ön atyja szatócs volt?
- Igaz - felelte a költő.
- Hát akkor ön miért nem szatócs? - szellemeskedett a fiatalember.
Erre Moore végignézett rajta, és ezt kérdezte:
- Igaz, hogy az ön atyja úriember volt?
- De mennyire igaz! - húzta ki magát a pökhendi ficsúr.
- No, akkor ön miért nem úriember?
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 142. | Kategória: Anekdoták | | Torquato Tassónak az apja is komoly szemrehányást tett azért, mert annyira ragaszkodik a köl-tészethez, és általában a bölcselethez. Tasso nyugodtan végighallgatta az atyai intelmeket, amelyek ezzel a kérdéssel zárultak:
- Végül is mi hasznod lett bármilyen bölcseletből?
Tasso nyugodtan felelte:
- A bölcselet tanított meg arra, hogy a meg nem érdemelt dorgálásaidat csendes szívvel eltűrjem.
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 143. | Kategória: Anekdoták | | Tristan Bernard az I. világháború előtti Franciaország ünnepelt színpadi szerzője volt. Ekkortájt a franciák a szellemi élet kiválóságait előszeretettel választották a Francia Akadémia tagjává. Nemcsak a tudósokat, a művészeket is. Bernard azonban kimaradt ebből az elismerésből, holott a közvélemény szerint őt is megillette volna ez a cím. Ezt bizonyítja, hogy egyszer egy párizsi polgár sétája közben megállította az utcán, és megkérdezte:
- Bernard úr! Ön miért nem tagja a Francia Akadémiának?
A színműíró egy pillanatra meglepődött az indiszkrét kérdésen, aztán így válaszolt:
- Azért uram, mert sokkal jobban szeretem, ha azt kérdik tőlem, hogy miért nem vagyok tagja az Akadémiának, mintha azt kérdeznék, hogy miért vagyok tagja?
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 144. | Kategória: Anekdoták | | Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki. A síremlék felavatása során a még élő édesanyja keserű könnyekre fakadt:
"Ó, Robbie! Te egy darab kenyeret kértél tőlük, s ők egy darab követ adtak neked!"
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 145. | Kategória: Anekdoták | | Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollegájával.
- Hol voltál? - kérdezte a pályatárs az üdvözlés után.
- Moziban.
- Jó volt a film?
- Igen, de képzeld egy jóképű fiatalember ült mellettem, és elkezdett udvarolni.
- Tudta, ki vagy?
- Nem. Nem is sejtette.
- Miért nem mondtad meg neki?
- Hogyisne! Hogy aztán elkezdjen tisztelni?
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 146. | Kategória: Anekdoták | | Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
- Professzor úr, én önt eddig okos embernek tartottam. Ön viszont idiótának nevezett engem. Úgy látszik, mindketten tévedtünk.
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 147. | Kategória: Anekdoták | | Winston Churchill angol miniszterelnök, aki a II. világháború alatt vezette Nagy-Britanniát, egyszer a következő szavakkal korholta egy ismert újságírót:
- Már magukban sem bízhat az ember!
- Nem értem, sir... - hebegett az újságíró.
Churchill komótosan rágyújtott a szivarjára, pöfékelt egyet-kettőt, majd így válaszolt:
- Már két hete közöltem önnel bizalmasan valamit, és megkértem, hogy hétpecsétes titokként
kezelje. És maga, újságíró létére mind a mai napig egyetlen sort írt róla a lapjában...
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 148. | Kategória: Anekdoták | | Winston Churchill szellemes mondásainak se vége, se hossza. Parlamenti ellenfeleit is gyakran a gúny eszközével késztette meghátrálásra. A londoni parlamentben ezt mondta egyszer:
- A tiszteletre méltó lord beszéde jó és új volt. De ahol jó volt, ott nem volt új, és ahol új volt, ott
nem volt jó.
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
| | 149. | Kategória: Anekdoták | | XV. Lajos, ha szeszélye úgy hozta, érdeklődésével tüntette ki az egyszerű népet. Éppen vadá-szaton volt fényes kíséretével, amikor szembetalálkozott egy paraszttal, aki egy gyalulatlan fakoporsót cipelt a vállán. A király megállította:
- Hova viszed azt a koporsót?
- A szomszéd faluba.
- Kinek?
- Egy halottnak.
- Férfi vagy nő?
- Férfi.
- S miben halt meg?
- Éhezésben.
A királyi párbeszéd ezzel befejeződött.
küldés e-mailben |
adatlaphoz>
|
|
|
|
|
|
